Az Örökségvédelem Kollégiuma nyílt pályázati felhívása


Az Örökségvédelem Kollégiuma pályázatot hirdet kulturális örökségvédelmi (műemléki, régészeti) célok megvalósításának támogatására.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Pályázni az alábbi öt témában lehet:

1. Pályázati cél: Hazai és nemzetközi műemlékvédelmi és régészeti konferenciákon, rendezvényeken, kiállításokon, mesterkurzusokon és szakmai továbbképzéseken való részvétel támogatása.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 4.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: az összköltség maximum 85%-a

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 85%

Altéma kódszáma: 207104/91

Pályázók köre: Pályázatot szakmai szervezetek, szakmai szervezetek által delegált személyek, magánszemélyek nyújthatnak be, utóbbi esetben egy szakmai szervezet írásos ajánlásával.

A Kollégium kizárólag előadással, prezentációval, poszterrel, vagy erre vonatkozó felkéréssel rendelkező, illetve nemzetközi szakmai szervezet vezetői tanácskozásán részt vevő, tisztségviselő pályázókat támogat!

Azok a szakmai szervezetek, szakmai szervezetek által delegált személyek és magánszemélyek, akik a 2019. évben a 207104/87 altémában támogatást nyertek jelen felhívás keretében ugyanarra a konferenciára támogatást, kiegészítő támogatást nem igényelhetnek, ugyanazon célra nem nyújthatnak be pályázatot.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2020. január 1. – 2021. február 28.

Finanszírozás módja:

A költségvetési támogatás folyósítására

  • 3.000.000 Ft-ot el nem érő támogatási összeg esetében az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként;
  • a 3.000.000 Ft-ot elérő vagy meghaladó támogatási összeg esetében a támogatási szerződésben meghatározott módon, támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor
  • Azon támogatott pályázat esetében, ahol a pályázat benyújtásakor a program/cél megvalósítása lezárult, a költségvetési támogatás folyósítására beszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os Áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • részvételi díj,
  • szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el),
  • utazási költség (amely a vízum-, és biztosítási díjat is magába foglalhatja).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a megvalósításhoz kapcsolódó előzetes kifizetéseket (jellemzően részvételi díjak, utazási költség) legkorábban a pályázatban megjelölt megvalósítási határidő kezdete előtt 120 nappal kezdeményezhetnek (a pályázati adatlap 6.4. pontjában kell megadni!).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.  

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Üzemeltetési és fenntartási kiadásokra (rezsiköltség) támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a 207104 altémához kapcsolódó betétlap,
  2. hivatalos meghívólevél, vagy a kitöltött és elküldött jelentkezési lap másolata (angol és/vagy magyar nyelven),
  3. a pályázó tisztségviselésének (ha van ilyen) igazolása (angol és/vagy magyar nyelven),
  4. szakmai szervezet írásos ajánlása (magánszemély pályázó esetén),
  5. a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a 207104 altémához kapcsolódó betétlap,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • az előadás, prezentáció, poszter aktualitása, értékközpontúsága,
  • minél szélesebb közönség megszólítása,
  • a részvétel szakmai indokoltsága,
  • a pályázat szakmai igényessége,
  • a rendezvény szakmai jelentősége.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a rendezvény tematikáját, programját, előadói felsorolását,
  • a pályázó előadásának, prezentációjának, vagy poszterének tartalmát,
  • a rendezvény és az azon történő szereplés értékelését.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat) szkennelt példányát,
  • a kétszázezer forint értékhatárt elérő/meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • a számlavezetésre kötelezettek 1.500.000 Ft feletti kifizetéseket kizárólag banki átutalással teljesíthetnek, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

2. Pályázati cél: Hazai és nemzetközi műemlékvédelmi és régészeti konferenciák, rendezvények, kiállítások, mesterkurzusok és szakmai továbbképzések megrendezésének, valamint a kapcsolódó kiadványok megjelentetésének támogatása.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 11.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: az összköltség maximum 85%-a

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 85%.

Altéma kódszáma: 207108/91

Pályázók köre: Pályázatot olyan rendező szerv, szakmai szervezet nyújthat be, amely jogi személyként működik.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2020. március 1. – 2021. február 28.

Finanszírozás módja:

A költségvetési támogatás folyósítására

  • 3.000.000 Ft-ot el nem érő támogatási összeg esetében az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként;
  • a 3.000.000 Ft-ot elérő vagy meghaladó támogatási összeg esetében a támogatási szerződésben meghatározott módon, támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

Azon támogatott pályázat esetében, ahol a pályázat benyújtásakor a program/cél megvalósítása lezárult, a költségvetési támogatás folyósítására a pénzügyi elszámolás és a szakmai beszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os Áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium előírja.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltség minimum 15%-a.

Az előírt kötelező saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozatot vagy igazolást kérünk a pályázati adatlap 7. pontjához feltölteni.

Az Ávr. 75. § (4) bekezdése alapján a saját forrás rendelkezésére állásáról szóló nyilatkozaton

  • helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás esetén a képviselő-testületi, társulási tanácsi határozatot, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe, határozatba foglalt – a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó – felhatalmazása alapján a polgármester, nemzetiségi önkormányzat elnöke, illetve társulási tanács elnöke nyilatkozatát,
  • költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetőjének nyilatkozatát,
  • fenti pontok alá nem tartozó esetekben a kedvezményezett nyilatkozatát vagy a saját forrás rendelkezésre állásának a számlavezető intézmény igazolásával, hitelszerződéssel, tagi kölcsönszerződéssel, magánkölcsönre vonatkozó szerződéssel, pénztári kiadási bizonylattal, engedményezési okirattal, tőkeemelésre vonatkozó igazolással, zárt végű pénzügyi lízingre vonatkozó szerződéssel, értékpapír banki igazolás másolatával való igazolását kell érteni.

A megítélt támogatásról és a megítélt támogatáshoz arányosított saját forrásról együttesen kell elszámolni.

A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • biztosítási költség (kiállítási anyagok),
  • előadói tiszteletdíj,
  • eszközbérleti díj,
  • fordítói tiszteletdíj,
  • installációs költség,
  • nyomdaköltség (kiállítási tablók),
  • reklám-, PR és marketing költségek (kivéve: telefon-, internethasználat, postaköltség),
  • szakmai anyagköltség (a részletes költségvetésben tételes kifejtése szükséges: szakmai anyag megnevezése, igényelt részösszeg, indoklás(!) melyből egyértelműen kiderül, hogy a pályázati cél megvalósulása szempontjából miért szükséges azok beszerzése),
  • szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el),
  • szállítási költség,
  • terembérleti díj,
  • tolmácsolás, szinkrontolmácsolás,
  • utazási költség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a szakmai anyagköltség tételes kifejtésének hiányában a Kollégium nem bírálja el szakmai anyagköltség igényüket, így arra támogatás sem fordítható!

Publikáció (katalógus, eseményhez kapcsolódó kiadvány) megjelentetése esetén támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

                  Hagyományos megjelentetés esetén:

  • fordítói tiszteletdíj,
  • fotós tiszteletdíja,
  • illusztrátori tiszteletdíj,
  • írói tiszteletdíj,
  • lektorálás tiszteletdíja,
  • nyomdai előkészítési munkák (szöveg- és képbevitel, kiadványszerkesztés, szedés, tördelés, képfeldolgozás, korrektúra)
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, kötés, csomagolás),
  • szerkesztői tiszteletdíj,
  • szerzői jogdíj.

                  Digitális adathordozón történő megjelentetés esetén:

  • adathordozó csomagolási költsége,
  • adathordozó gyártási költsége,
  • előkészítési munkák költsége (szöveg- és képbevitel, képfeldolgozás, korrektúra),
  • fordítói tiszteletdíj,
  • fotós tiszteletdíja,
  • illusztrátori tiszteletdíj,
  • írói tiszteletdíj,
  • lektorálás tiszteletdíja,
  • szerkesztői tiszteletdíj,
  • szerzői jogdíj.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy támogatás csak a szakmai programhoz kapcsolódó kiadvány elkészítésére igényelhető.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.  

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok igényelhetőek/elszámolhatóak a támogatás terhére.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a 207108 altémához kapcsolódó betétlap,
  2. részletes költségvetés: az adatlapon megadott költségvetését kell tovább bontani,
  3. a rendezvénynek helyszínt biztosító szervezet(ek) befogadó nyilatkozata(i),
  4. a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  6. saját forrás rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozat vagy igazolás.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a 207108 altémához kapcsolódó betétlap,
  • részletes költségvetés,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a témaválasztás aktualitása, értékközpontúsága,
  • a kultúrák közötti párbeszéd előmozdítása (többnyelvű kiadvány, határon túli programok),
  • reprezentatív nemzetköziség külföldi meghívott előadókkal, résztvevőkkel,
  • minél szélesebb közönség megszólítása,
  • a pályázat szakmai igényessége,
  • a rendezvény szakmai jelentősége,
  • szakmai konferenciára irányuló pályázat esetén ISBN/ISSN számmal közgyűjteménybe helyezni tervezett konferencia kiadvány vállalása az elbírálásnál előnyt jelent.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a rendezvény részletes programját,
  • fotódokumentációt,
  • a rendezvénnyel kapcsolatos kiadványokat postai úton, az NKA Igazgatósága postacímére (1389 Budapest, Pf. 128.) beküldve,
  • ISBN-ISSN számmal rendelkező, közgyűjteménybe elhelyezett (konferencia) kiadvány esetén a közgyűjtemény igazolását a kiadvány leadásáról,
  • az esemény sajtóvisszhangjának dokumentálását,
  • a pályázat eredményességének, megvalósításának mutatóit: a kapcsolódó kiadványok példányszáma, résztvevők száma, alrendezvények száma, időtartam, látogatók száma.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat) szkennelt példányát,
  • a kétszázezer forint értékhatárt elérő/meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • a számlavezetésre kötelezettek 1.500.000 Ft feletti kifizetéseket kizárólag banki átutalással teljesíthetnek, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

3. Pályázati cél: A közhiteles nyilvántartásban szereplő régészeti lelőhelyek tudományos célú feltárásának, valamint feltárást követő állagmegóvásának, régészeti bemutatóhely kialakításának támogatása.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: Feltárásra igényelhető támogatás maximális összege 4.000.000 Ft, régészeti bemutatóhely esetén helyreállításra, állagmegóvásra és kialakításra további maximum 4.000.000 Ft.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 70%.

Altéma kódszáma: 207134/91

Pályázók köre: Feltárásra pályázhatnak Magyarország közigazgatási területén belül a hatályos jogszabályok alapján régészeti feltárásra jogosult intézmények (jogi személyek).

Állagmegóvásra, bemutatóhely kialakítására pályázhatnak Magyarország közigazgatási területén belül a közhiteles nyilvántartásban szereplő régészeti lelőhelyek tulajdonosai, vagyonkezelői, használói, fenntartói (természetes és jogi személyek).

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy amennyiben nem vesznek igénybe pénzügyi lebonyolítót, úgy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2020. április 1.–2021. december 31.

Finanszírozás módja:

A költségvetési támogatás folyósítására a támogatási szerződésben meghatározott módon, az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

A megítélt támogatás 50%-a előlegként, a szerződés megkötését követően a pályázó által megadott finanszírozási ütemterv szerint kerül átutalásra. További 50% kifizetésére a pályázati cél megvalósítását követően, a megítélt támogatás és az önrész együttes összegéről történő pénzügyi elszámolás és szakmai beszámoló benyújtása és elfogadása után kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os Áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium előírja.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltség minimum 30%-a.

Az előírt kötelező saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozatot vagy igazolást kérünk a pályázati adatlap 7. pontjához feltölteni.

Az Ávr. 75. § (4) bekezdése alapján a saját forrás rendelkezésére állásáról szóló nyilatkozaton

  • helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás esetén a képviselő-testületi, társulási tanácsi határozatot, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe, határozatba foglalt – a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó – felhatalmazása alapján a polgármester, nemzetiségi önkormányzat elnöke, illetve társulási tanács elnöke nyilatkozatát,
  • költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetőjének nyilatkozatát,
  • fenti pontok alá nem tartozó esetekben a kedvezményezett nyilatkozatát vagy a saját forrásrendelkezésre állásának a számlavezető intézmény igazolásával, hitelszerződéssel, tagi kölcsönszerződéssel, magánkölcsönre vonatkozó szerződéssel, pénztári kiadási bizonylattal, engedményezési okirattal, tőkeemelésre vonatkozó igazolással, zárt végű pénzügyi lízingre vonatkozó szerződéssel, értékpapír banki igazolás másolatával való igazolását kell érteni.

A megítélt támogatásról és a megítélt támogatáshoz arányosított saját forrásról együttesen kell elszámolni.

A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • régészeti bemutatóhelyek állagmegóvása, helyreállítása,
  • régészeti bemutatóhelyek kialakítása,
  • régészeti lelőhelyek feltárása.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy támogatás nagyértékű eszköz beszerzésére nem igényelhető!

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.  

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok igényelhetőek/elszámolhatóak a támogatás terhére.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. régészeti lelőhelyek feltárására és állagmegóvására vonatkozó betétlap,
  2. fotódokumentáció a jelen állapotról,
  3. 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap elektronikus másolata,
  4. a bejelentés köteles munkáknál a tulajdonos(ok) írásos hozzájárulása a régészeti munkákhoz, feltáráshoz (ha nem releváns, azt is jelezni, indokolni szükséges);
  5. az ásatás helyének azonosítására alkalmas helyszínrajz, a tervezett munkálatok helyszíne, tervezett kiterjedése, feltárás esetén a már feltárt terület megjelölésével,
  6. az örökségvédelmi hatóság engedélye (feltárási engedély), a régészeti lelőhely nyilvántartási számának feltüntetésével,
  7. munkanemenkénti tételes költségvetés (állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén az ellenőrizhetőség és összehasonlíthatóság érdekében TERC V.I.P. Összevont Építőipari Költségvetés-készítő Programrendszer, vagy azzal egyenértékű költségvetés-készítő program alkalmazásával),

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén az alábbi  (8. , 9. és 10. számú) mellékletek mindegyikének benyújtása kötelező!

  1. állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén a pályázói jogosultság igazolása, ha nem a tulajdoni lap szerinti tulajdonos pályázik, akkor a vagyonkezelői, használói, fenntartói jogosultság igazolása (hatályos vagyonkezelési, fenntartói, bérleti vagy használati szerződés, amennyiben tartalma szerint a vagyonkezelői megállapodás követelményeinek megfelel),
  2. állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén örökségvédelmi hatósági/építési/restaurálási engedélyezési tervdokumentáció; abban az esetben, ha a tevékenység engedély, bejelentés nélkül végezhető, a tervezett munka jellegének megfelelő tervdokumentáció (a feltöltési korlátot meghaladó terjedelem esetén a bírálathoz szükséges beavatkozást megalapozó szakvélemények, műleírások és olyan mélységű tervdokumentáció, amely pontosan előírja, meghatározza és ellenőrizhetővé teszi a tervezett műszaki beavatkozás minden követelményét),
  3. állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén az örökségvédelmi hatóság engedélye vagy építési engedély vagy restaurálási engedély, valamint annak jogerőre emelkedéséről szóló határozat (ha a pályázat benyújtásakor a jogerőről szóló határozat még nem áll rendelkezésre, akkor azt legkésőbb a szerződés megkötéséig pótolni kell – azonban a még nem jogerős engedélyt ebben az esetben is csatolni kell!), vagy a bejelentés tudomásulvételéről szóló hatósági nyilatkozat,
  4. a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  6. saját forrás rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozat vagy igazolás.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • régészeti lelőhelyek feltárására és állagmegóvására vonatkozó betétlap,
  • fotódokumentáció a jelen állapotról,
  • 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap elektronikus másolata,
  • munkanemenkénti tételes költségvetés,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a program értéke és megvalósításának realitása,
  • várható nemzeti kulturális érték,
  • az elérendő cél mérhetősége,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat szakmai megalapozottsága, igényessége,
  • bemutatás esetén minél szélesebb közönség megszólítása.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • az elvégzett munka leírását,
  • a tudományos eredmények összefoglalását,
  • ásatás esetén a feltárási naplót,
  • a feltárással érintett terület összesített alaprajzát,
  • fotódokumentációt a megvalósítás előtti, közbeni és utáni állapotról (állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén a megvalósítás közben dokumentálni szükséges az eltakart szerkezeti elemeket érintő munkálatokat!),
  • az elsődleges leletfeldolgozásról szóló beszámolót,
  • a támogatott nyilatkozatát arról, hogy a jogszabályban meghatározott dokumentációs kötelezettségét teljesítette,
  • a tényleges költségfelhasználást,
  • karbantartási tervet, amely a program lezárását követő 10 évre tartalmazza a régészeti lelőhely állagvédelme szempontjából szükséges intézkedéseket, az intézkedések tervezett ütemezését, valamint a támogatott kötelezettségvállalási nyilatkozatát arról, hogy a tervezett intézkedéseket végrehajtja,
  • a rövid régészeti munkabeszámoló közzétételének igazolását.
  • állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás esetén az építési napló másolatát, valamint a tervező, az építtető, az építtető műszaki ellenőre és a kivitelező állásfoglalását tartalmazó átadás-átvételi jegyzőkönyvet, a külön jogszabályban előírt minőségi tanúsítványokkal, jótállási nyilatkozatokkal együtt, valamint az örökségvédelmi felügyelő állásfoglalását, hatósági nyilatkozatát, vagy a használatbavételi engedélyt,
  • állagmegóvás, bemutatóhely kialakítás és restaurátori érintettség esetén: a restaurálási dokumentációt, valamint a kulturális örökségvédelmi szakigazgatási szerv képviselőjének állásfoglalását.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat) szkennelt példányát,
  • a kétszázezer forint értékhatárt elérő/meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • a számlavezetésre kötelezettek 1.500.000 Ft feletti kifizetéseket kizárólag banki átutalással teljesíthetnek, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

4. Pályázati cél: Műemlék épületek és építmények állagmegóvásának, részleges, vagy teljes helyreállításának, felújításának, valamint műemlékek elválaszthatatlan részét képező képzőművészeti alkotások restaurálásának támogatása.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A Kollégium kifejezetten műemléki értékek védelmét kívánja támogatni és ösztönözni, a műemlék tulajdoni lapján szerepelő tulajdonosának támogatásával.
  • Nem nyújtható be egyidejűleg pályázat ugyanazon műemlékre vonatkozóan jelen pályázati felhívás 207135 és a 207136 altémájában.
  • A támogatási szerződés megkötésének feltétele az örökségvédelmi hatósági építési/restaurálási/örökségvédelmi engedély jogerőre emelkedéséről szóló határozat benyújtása.
  • A Kollégium a döntéskor megjelölheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél vagy részfeladat megvalósítására adja.
  • Támogatott pályázat esetén a pályázónak felelősséggel vállalnia kell az elért eredmények fenntartását és jó karbantartását.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 167.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 15.000.000 Ft.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 50%.

Altéma kódszáma: 207135/91

Pályázók köre: Pályázhatnak Magyarország közigazgatási területén belül a közhiteles műemléki nyilvántartásban szereplő ingatlanok tulajdonosai, vagyonkezelői, központi költségvetési szervek kivételével (természetes személyek, jogi személyek).

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy amennyiben nem vesznek igénybe pénzügyi lebonyolítót, úgy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2020. április 1.–2021. december 31.

Finanszírozás módja:

Az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor:

A támogatás utalása a megítélt támogatás és az önrész együttes összegéről történő pénzügyi elszámolás elfogadását, a szakmai beszámoló benyújtását, valamint az NKA Igazgatósága által felkért szakértő helyszíni szemléjéről készülő elfogadó szakértői vélemény becsatolását követően történik.

Részbeszámoló benyújtására maximum egy alkalommal van lehetőség, a pályázatban megadott finanszírozási ütemezés szerint. Az első részlet utalására a pénzügyi részbeszámoló elfogadása és a szakmai leírás benyújtása után kerülhet sor.

A pályázónak részbeszámolási igényét a pályázati adatlap 7. pontjában, az egyéb melléklethez feltöltött nyilatkozattal jeleznie kell.

Részelszámolást benyújtani maximum a támogatási összeg 50%-áig van lehetőség.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os Áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium előírja.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltség minimum 50%-a.

Az előírt kötelező saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozatot vagy igazolást kérünk a pályázati adatlap 7. pontjához feltölteni.

Az Ávr. 75. § (4) bekezdése alapján a saját forrás rendelkezésére állásáról szóló nyilatkozaton

  • helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás esetén a képviselő-testületi, társulási tanácsi határozatot, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe, határozatba foglalt – a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó – felhatalmazása alapján a polgármester, nemzetiségi önkormányzat elnöke, illetve társulási tanács elnöke nyilatkozatát,
  • költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetőjének nyilatkozatát,
  • fenti pontok alá nem tartozó esetekben a kedvezményezett nyilatkozatát vagy a saját forrásrendelkezésre állásának a számlavezető intézmény igazolásával, hitelszerződéssel, tagi kölcsönszerződéssel, magánkölcsönre vonatkozó szerződéssel, pénztári kiadási bizonylattal, engedményezési okirattal, tőkeemelésre vonatkozó igazolással, zárt végű pénzügyi lízingre vonatkozó szerződéssel, értékpapír banki igazolás másolatával való igazolását kell érteni.

A megítélt támogatásról és a megítélt támogatáshoz arányosított saját forrásról együttesen kell elszámolni.

A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • építőipari kivitelezési költségek,
  • kapcsolódó régészeti feltárás költségei (régészeti érintettség esetén),
  • műszaki ellenőr díjazása,
  • restaurálási költségek,
  • tervezői művezetés.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. műemlékek állagmegóvására, helyreállítására, felújítására, restaurálására vonatkozó betétlap,
  2. fotódokumentáció a jelen állapotról, az épület egészét, valamint a felújítandó épületrészt bemutató képekkel,
  3. 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap elektronikus másolata,
  4. vagyonkezelő, több tulajdonos esetén: a tulajdonos(ok) írásos hozzájárulása a munkákhoz,
    társasházak esetén: tulajdonosi hozzájárulásként a közgyűlés jegyzőkönyvét (ami tartalmazza a tervezett felújítás, állagmegóvás szándékát, az önerő biztosítását, a pályázó/közös képviselő megbízását, hogy a pályázat és a felújítás tekintetében eljárjon) kérjük benyújtani jelenléti ívvel (melyen minden tulajdonos neve és a tulajdoni hányada is szerepel),
  5. vagyonkezelő esetén: a vagyonkezelői státusz igazolására hatályos vagyonkezelési, fenntartói, bérleti vagy használati szerződés, amennyiben tartalma szerint a vagyonkezelői megállapodás követelményeinek megfelel,
  6. örökségvédelmi hatósági/építési/restaurálási engedélyezési szintű tervdokumentáció; abban az esetben, ha a tevékenység engedély, bejelentés nélkül végezhető, a tervezett munka jellegének megfelelő tervdokumentáció (a feltöltési korlátot meghaladó terjedelem esetén a bírálathoz szükséges beavatkozást megalapozó szakvélemények, műleírások és olyan mélységű tervdokumentáció, amely pontosan előírja, meghatározza és ellenőrizhetővé teszi a tervezett műszaki beavatkozás minden követelményét),
  7. az örökségvédelmi hatóság engedélye vagy építési engedély vagy restaurálási engedély, valamint annak jogerőre emelkedéséről szóló határozat (ha a pályázat benyújtásakor a jogerőről szóló határozat még nem áll rendelkezésre, akkor azt legkésőbb a szerződés megkötéséig pótolni kell – azonban a még nem jogerős engedélyt ebben az esetben is csatolni kell!), vagy a bejelentés tudomásulvételéről szóló hatósági nyilatkozat,
  8. régészeti érintettség esetén: a szükséges kapcsolódó régészeti feltárásokra vonatkozó feltárási engedélykérelem benyújtását igazoló okirat,
  9. részletes költségvetés: építési tevékenység esetén munkanemenkénti tételes költségvetés, az ellenőrizhetőség és összehasonlíthatóság érdekében TERC V.I.P. Összevont Építőipari Költségvetés-készítő Programrendszer, vagy azzal egyenértékű költségvetés-készítő program alkalmazásával; restaurálás, orgona felújítás, javítás esetén a restaurátor, illetve az orgonajavító által aláírt tételes árajánlat,
  10. a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  11. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  12. saját forrás rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozat vagy igazolás.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • műemlékek állagmegóvására, helyreállítására, felújítására, restaurálására vonatkozó betétlap,
  • fotódokumentáció a jelen állapotról, az épület egészét, valamint a felújítandó épületrészt bemutató képekkel,
  • 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap elektronikus másolata,
  • munkanemenkénti tételes költségvetés/ a restaurátor által ellenjegyezett tételes árajánlat,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a pályázó és a környezet rászorultsága, hátrányos helyzete,
  • a program értéke és megvalósításának realitása,
  • a projekt műszaki előkészítettsége,
  • a vállalt/megpályázott műszaki feladat szakmai indokoltsága és illeszkedése a műemlék állagmegóvásának, felújításának komplex koncepciójához,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat szakmai megalapozottsága, igényessége.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • az elvégzett munka leírását,
  • fotódokumentációt a megvalósítás előtti, (különös tekintettel az eltakart szerkezeti elemekről) és utáni állapotról,
  • karbantartási tervet, amely a program lezárását követő 10 évre tartalmazza a támogatással megvalósított felújítás/restaurálás jó karban tartásához/állagvédelméhez szükséges intézkedéseket, az intézkedések tervezett ütemezését, valamint a támogatott kötelezettségvállalási nyilatkozatát arról, hogy a tervezett intézkedéseket végrehajtja,
  • építési tevékenység esetén: az építési napló másolatát, valamint a tervező, az építtető, az építtető műszaki ellenőre és a kivitelező állásfoglalását tartalmazó átadás-átvételi jegyzőkönyvet, a külön jogszabályban előírt minőségi tanúsítványokkal, jótállási nyilatkozatokkal együtt,
  • valamint az örökségvédelmi felügyelő állásfoglalását, hatósági nyilatkozatát, vagy a használatbavételi engedélyt,
  • restaurálás esetén: a restaurálási dokumentációt, valamint a kulturális örökségvédelmi szakigazgatási szerv képviselőjének állásfoglalását,
  • régészeti érintettség esetén: a kulturális örökségvédelmi szakigazgatási szerv képviselőjének nyilatkozatát a jelentés és a feltárási dokumentáció hiánytalan leadásáról.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat) szkennelt példányát,
  • a kétszázezer forint értékhatárt elérő/meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • a számlavezetésre kötelezettek 1.500.000 Ft feletti kifizetéseket kizárólag banki átutalással teljesíthetnek, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

5. Pályázati cél: Veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának, részleges helyreállításának támogatása.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A Kollégium kifejezetten műemléki értékek védelmét kívánja támogatni és ösztönözni, a műemlék tulajdoni lapján szerepelő tulajdonosának támogatásával.
  • Nem nyújtható be egyidejűleg pályázat ugyanazon műemlékre vonatkozóan jelen pályázati felhívás 207135 és a 207136 altémájában.
  • A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a pályázó benyújtsa az örökségvédelmi hatóság jogerős engedélyét/jogerős építési engedélyt/jogerős restaurálási engedélyt, vagy a bejelentés tudomásulvételéről szóló hatósági nyilatkozatot abban az esetben is, ha hatósági kötelezéssel rendelkezik.
  • A Kollégium a döntéskor megjelölheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél vagy részfeladat megvalósítására adja.
  • Támogatott pályázat esetén a pályázónak felelősséggel vállalnia kell, hogy a támogatással megvalósított veszélyelhárítási, állagvédelmi tevékenység eredményét 10 évig fenntartja, és a további veszélyhelyzet kialakulását megelőzi.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 34.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 8.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 90%

Altéma kódszáma: 207136/91

Pályázók köre: Pályázhatnak Magyarország közigazgatási területén belül a közhiteles műemléki nyilvántartásban szereplő ingatlanok tulajdonosai, vagyonkezelői, a központi költségvetési szervek kivételével (természetes személyek, jogi személyek).

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy amennyiben nem vesznek igénybe pénzügyi lebonyolítót, úgy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2020. április 1.–2021. december 31.

Finanszírozás módja:

A költségvetési támogatás folyósítására a támogatási szerződésben meghatározott módon, az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

A megítélt támogatás 50%-a előlegként, a szerződés megkötését követően a pályázó által megadott finanszírozási ütemterv szerint kerül átutalásra. További 50% kifizetésére a pályázati cél megvalósítását követően, a megítélt támogatás és az önrész együttes összegéről történő pénzügyi elszámolás elfogadását, a szakmai beszámoló benyújtását, valamint az NKA Igazgatósága által felkért szakértő helyszíni szemléjéről készülő elfogadó szakértői vélemény becsatolását követően történik.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os Áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium előírja.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltség minimum 10%-a.

Az előírt kötelező saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozatot vagy igazolást kérünk a pályázati adatlap 7. pontjához feltölteni.

Az Ávr. 75. § (4) bekezdése alapján a saját forrás rendelkezésére állásáról szóló nyilatkozaton

  • helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás esetén a képviselő-testületi, társulási tanácsi határozatot, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe, határozatba foglalt – a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó – felhatalmazása alapján a polgármester, nemzetiségi önkormányzat elnöke, illetve társulási tanács elnöke nyilatkozatát,
  • költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetőjének nyilatkozatát,
  • fenti pontok alá nem tartozó esetekben a kedvezményezett nyilatkozatát vagy a saját forrásrendelkezésre állásának a számlavezető intézmény igazolásával, hitelszerződéssel, tagi kölcsönszerződéssel, magánkölcsönre vonatkozó szerződéssel, pénztári kiadási bizonylattal, engedményezési okirattal, tőkeemelésre vonatkozó igazolással, zárt végű pénzügyi lízingre vonatkozó szerződéssel, értékpapír banki igazolás másolatával való igazolását kell érteni.

A megítélt támogatásról és a megítélt támogatáshoz arányosított saját forrásról együttesen kell elszámolni.

A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • építőipari kivitelezési költségek,
  • kapcsolódó régészeti feltárás költségei (régészeti érintettség esetén),
  • műszaki ellenőr díjazása,
  • restaurálási költségek,
  • tervezői művezetés.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.  

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. műemlékek veszélyelhárítására vonatkozó betétlap,
  2. fotódokumentáció a jelen állapotról, az épület egészét, valamint a veszélyhelyzetet, a veszélyeztetett épületrészt bemutató képekkel,
  3. 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap elektronikus másolata,
  4. vagyonkezelő, több tulajdonos esetén: a tulajdonos(ok) írásos hozzájárulása a munkákhoz,
    társasházak esetén: tulajdonosi hozzájárulásként a közgyűlés jegyzőkönyvét (ami tartalmazza a tervezett felújítás, állagmegóvás szándékát, az önerő biztosítását, a pályázó/közös képviselő megbízását, hogy a pályázat és a felújítás tekintetében eljárjon) kérjük benyújtani jelenléti ívvel (melyen minden tulajdonos neve és a tulajdoni hányada is szerepel),
  5. vagyonkezelő esetén: a vagyonkezelői státusz igazolására hatályos vagyonkezelési, fenntartói, bérleti vagy használati szerződés, amennyiben tartalma szerint a vagyonkezelői megállapodás követelményeinek megfelel,
  6. örökségvédelmi hatósági/építési/restaurálási engedélyezési szintű tervdokumentáció, abban az esetben is, ha a tervkészítést a hatósági kötelezés nem írja elő (beavatkozást megalapozó szakvélemények, műleírások és olyan mélységű tervdokumentáció, amely pontosan előírja, meghatározza és ellenőrizhetővé teszi a tervezett műszaki beavatkozás minden követelményét)(a feltöltési korlátot meghaladó terjedelem esetén legalább a bírálathoz szükséges szakvélemények, műleírás és jellemző tervlapok),
  7. az örökségvédelmi hatóság, vagy az illetékes építésügyi hatóság veszélyelhárításra és/vagy állagmegóvásra, helyreállításra kötelező, 2019. január 1. után kelt hatósági kötelezése,
  8. hatósági kötelezés hiányában: az örökségvédelmi hatóság engedélye vagy építési engedély vagy restaurálási engedély, valamint annak jogerőre emelkedéséről szóló határozat (ha a pályázat benyújtásakor a jogerőről szóló határozat még nem áll rendelkezésre, akkor azt legkésőbb a szerződés megkötéséig pótolni kell – azonban a még nem jogerős engedélyt ebben az esetben is csatolni kell!), vagy a bejelentés tudomásulvételéről szóló hatósági nyilatkozat,
  9. régészeti érintettség esetén: a szükséges kapcsolódó régészeti feltárásokra vonatkozó feltárási engedélykérelem benyújtását igazoló okirat,
  10. munkanemenkénti tételes költségvetés, építési tevékenység esetén az ellenőrizhetőség és összehasonlíthatóság érdekében TERC V.I.P. Összevont Építőipari Költségvetés-készítő Programrendszer, vagy azzal egyenértékű költségvetés-készítő program alkalmazásával, restaurálás esetén a restaurátor által ellenjegyezett tételes árajánlat,
  11. a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  12. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  13. saját forrás rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozat vagy igazolás.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • műemlékek veszélyelhárítására vonatkozó betétlap,
  • fotódokumentáció a jelen állapotról, az épület egészét, valamint a veszélyhelyzetet, a veszélyeztetett épületrészt bemutató képekkel,
  • 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap elektronikus másolata,
  • munkanemenkénti tételes költségvetés/ a restaurátor által ellenjegyezett tételes árajánlat,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a műemléki értéket károsító veszélyhelyzet mértéke,
  • a tervezett munka elmaradásának kockázata,
  • a pályázó és a környezet rászorultsága, hátrányos helyzete,
  • a program értéke és megvalósításának realitása,
  • a projekt műszaki előkészítettsége,
  • a vállalt/megpályázott műszaki feladat szakmai indokoltsága és illeszkedése a műemlék állagmegóvásának, felújításának komplex koncepciójához,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat szakmai megalapozottsága, igényessége.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • az elvégzett munka leírását,
  • fotódokumentációt a megvalósítás előtti, közbeni (különös tekintettel az eltakart szerkezeti elemekről) és az elkészült állapotról,
  • karbantartási tervet, amely a program lezárását követő 10 évre tartalmazza a támogatással megvalósított veszélyelhárítás, helyreállítás folytatásához és a műemlék további jó karban tartásához/állagvédelméhez szükséges intézkedéseket, az intézkedések tervezett ütemezését, valamint a támogatott kötelezettségvállalási nyilatkozatát arról, hogy a tervezett intézkedéseket végrehajtja,
  • építési tevékenység esetén: az építési napló másolatát, a tervező, az építtető, az építtető műszaki ellenőre és a kivitelező állásfoglalását tartalmazó átadás-átvételi jegyzőkönyvet, a külön jogszabályban előírt minőségi tanúsítványokkal, jótállási nyilatkozatokkal együtt, valamint az örökségvédelmi felügyelő állásfoglalását, hatósági nyilatkozatát, vagy a használatbavételi engedélyt,
  • restaurálás esetén: a restaurálási dokumentációt, valamint a kulturális örökségvédelmi szakigazgatási szerv képviselőjének állásfoglalását,
  • régészeti érintettség esetén: a kulturális örökségvédelmi szakigazgatási szerv képviselőjének nyilatkozatát a jelentés és a feltárási dokumentáció hiánytalan leadásáról.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat) szkennelt példányát,
  • a kétszázezer forint értékhatárt elérő/meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • a számlavezetésre kötelezettek 1.500.000 Ft feletti kifizetéseket kizárólag banki átutalással teljesíthetnek, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon is közzétesszük.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.), valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség–haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. § alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
  • a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik – legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
  • a 95. § (1) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2020. április 22-én éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható.

A regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációból kizárólag a regisztrációs útmutatóban meghatározott eredeti, hiteles, papír alapú dokumentumait kell postai úton eljuttatnia az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő részére. Amennyiben az útmutatóban meghatározott eredeti dokumentumok nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Nem szükséges postai úton beküldeni a regisztrációhoz szükséges, egyszerű másolatban kért dokumentumokat (pl. alapító okirat másolata).

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

Az államháztartáson kívüli szervezeteknek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet),

• amelyek 2018. előtt regisztráltak (2017-ben, vagy azt megelőző években), és

• jelen pályázati felhívásra pályázatot kívánnak benyújtani,  legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséig az Ávr. 75. § (3), (3a), valamint (5) és (5a) bekezdésének értelmében meg kell újítaniuk a regisztrációjukat a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ” nevű dokumentumban foglaltak szerint.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy a támogatási szerződés megkötéséig ellenőrizzék a Felhasználói fiókjukban, a regisztrációs dokumentumok között a feltöltött személyi azonosító okmányuk érvényességét (személyi igazolvány, útlevél). Lejárt személyi okmányok esetén szerződés nem köthető, ez esetben érvényes dokumentum feltöltése szükséges a KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ” nevű dokumentumban foglaltak szerint.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 550-2871-es, (36-1) 550-2803-as számokon kaphatnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az EMET honlapján és az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Örökségvédelem Kollégiuma