Az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma nyílt pályázati felhívása


Pályázati cél: Nagy hagyománnyal rendelkező, vagy újabb innovatív, jelentős tudományos ismeretterjesztő, kulturális, társadalmi és művészeti értékkel bíró országos, vagy fontos regionális szereppel rendelkező magyarországi kiadású és határon túli magyar nyelvű sajtótermékek támogatása.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel teljesülése okán a jelen pályázati felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak.

Fentiekre való tekintettel a pályázat benyújtásának kritériuma, hogy a benyújtással egyidejűleg a pályázó az alábbiakról nyilatkozik:

  1. a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel a pályázatba foglalt tevékenységek kapcsán a piaci bevételei nem érik el működési költségek legalább felét, és/vagy
  2. a támogatandó tevékenységből megvalósuló szolgáltatások korlátozott vonzáskörzettel rendelkeznek, ezeket elsősorban magyar állampolgárok fogják igénybe venni (és a külföldi látogatók száma előre láthatóan marginális lesz), és ezért a támogatás előreláthatóan marginális hatással van a határon átnyúló beruházásokra és letelepedésekre.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy pénzügyi lebonyolítót kizárólag határon túli, magyarországi számlaszámmal NEM RENDELKEZŐ pályázók vehetnek igénybe.

Pénzügyi lebonyolító kizárólag magyarországi székhellyel rendelkező, önállóan gazdálkodó jogi személy lehet. Egyéni vállalkozó nem. Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az NKA portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása:  Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • Mind a nyomtatott, mind az online sajtóterméket a pályázati felhívásban meghatározott megvalósítási időszakban kell megjelentetni, a megjelenéseket a szakmai beszámolóban igazolni kell. Ennek megfelelően a pályázat megvalósítási határidejének meghosszabbítására módosítási kérelem keretében nincs lehetőség, a megvalósítási határidőre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.
  • A pályázatban be kell mutatni a 2025. I félévben megjelentetni kívánt lapszámok adatait, tartalmát-mind az online, mind a nyomtatott sajtótermékek esetében
  • Magyarország területén letelepedett kiadók esetében pályázatot kizárólag a megpályázott sajtótermék Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál és/vagy jogelődjeinél bejegyzett kiadója nyújthat be.
  • Határon túli sajtótermék esetében a pályázatot az adott országban lapbejegyzésre jogosult szerv nyilvántartásában szereplő kiadó nyújthatja be. A pályázathoz szükséges mellékelni a lapbejegyzés – pályázó, vagy közjegyző által hitelesített – magyar fordítását is.
  • A Kollégium nem támogatja a pusztán egyéni, vagy szervezeti önkifejezés, információközlés céljából született kiadványok (blog, hírlevél, információs kiadvány, szervezeti, egyesületi, intézményi hír- és adatközlő kiadvány), valamint reklámkiadványok megjelentetését sem nyomtatott, sem online formában.
  • A Kollégium a kulturális szempontból értékes, közvetlenül kulturális célokat szolgáló sajtótermékek kiadását támogatja.
  • Indokolatlan összegű költségkérelemmel benyújtott pályázatokat a Kollégium nem támogat.
  • Magyarországon bejegyzett pályázó köteles a támogatott kiadványt magyarországi székhelyű vállalkozások segítségével (nyomda, szerverház, programozók stb.) előállíttatni.
  • Támogatás csak olyan sajtótermék esetében adható, amely évente minimum 4, de maximum 12 lapszámot jelentet meg.
  • Évkönyv, 4 alkalomnál kevesebbszer megjelenő periodika, napi- és hetilapok mellékletének kiadását a Kollégium nem támogatja.
  • A Kollégium kizárólag új és saját tartalom megjelentetését támogatja.
  • Pályázni csak a sajtótermék közvetlen előállítási költségeire lehet.
  • Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.
  • A támogatott sajtótermék első vagy hátsó borítójukon (B1, B4), online-lapok a nyitóoldalon jól látható méretben kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, amely az NKA portáljáról (http://www.nka.hu/impresszum) letölthető.
  • A megítélt támogatás folyósításának feltétele a jelen támogatáshoz kapcsolódó támogatói okirat kiadása, valamint a 2023. évi sajtótermék pályázat/ok (külön kezelve a hagyományos és online megjelenést) szakmai és a pénzügyi elszámolásának benyújtása és a pénzügyi elszámolás elfogadása.

Pályázatot benyújtani az alábbi két témakörben lehet:

  1. Nyomtatott sajtótermékek megjelentetésének támogatására.

Kulturális szempontból értékes művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos és ismeretterjesztő területekhez kapcsolódó, nyomtatott sajtótermékek megjelentetésének támogatására.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 16 000 000 Ft

Igényelhető támogatás: 3 200 000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma:201101/148

Pályázók köre:

  • Szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a sajtótermék-kiadási tevékenység és/vagy sajtótermék megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve. Az erre utaló bejegyzést magyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz.
  • Egyéni vállalkozók, akik sajtótermék -kiadási tevékenységgel rendelkeznek, melyről az igazolást (hatósági bizonyítvány) fel kell tölteni a pályázathoz.

Pályázatot kizárólag a sajtótermék Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál és/vagy jogelődjeinél, illetve határon túli sajtótermék esetén az adott országban sajtótermék nyilvántartásra jogosult szerv által bejegyzett kiadója nyújthat be.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot nem állami fenntartású/tulajdonú felsőoktatási intézmény és annak alapítványa/i.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az a pályázó, aki egyéni vállalkozóként nyújtotta be a pályázatát (az adott pályázat keretein belül), nem módosíthatja a státuszát a megvalósítás ideje alatt és az elszámolás miatt magánszemélyre.

Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A Kollégium csak azon sajtótermék megjelentetését támogatja, amely a pályázat benyújtása előtti évben vagy- esetleg szüneteltése okán – az előzőző években már rendelkezett megjelent lapszámmal.
  • A kollégium automatikusan elutasítja azokat a pályázatokat, amelyeknek az igényelt összege a  keretösszeg 20%-át meghaladják.
  • A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2024. évi adatokhoz képest) és a 40% feletti remittenda arányát a szakmai adatlap 7. és 8. pontjában írásban kell indokolni. A 40% feletti remittenda sorsáról nyilatkozni kell (visszagyűjtés, újraértékesítés, ingyenes szétosztás stb.).
  • A sajtótermék-betétlapon feltüntetett adatok alapján megállapítható értékesítésből, illetve hirdetésből származó várható bevételt a pályázati adatlap 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni. A betétlap és pályázati adatlap 4.2.2. sorában szereplő lapértékesítésből származó bevétel között mutatkozó 25%-nál nagyobb eltérést a szakmai adatlap 9. pontjában indokolni szükséges.
  • Minden nyomtatott sajtóterméknek kötelező a print változat online-archiválása és ingyenes hozzáférhetővé tétele, legkésőbb az adott lapszám megjelenését követő fél éven belül, illetve minden nyomtatott sajtóterméknek kötelező a sajtótermék digitálisan archivált anyagát egy éven belül megküldeni elektronikus formában az Országos Széchényi Könyvtár Elektronikus Periodika Adatbázis és Archívum (továbbiakban: OSZK EPA) számára és online hozzáférhetővé tenni. Az archiválásra és nyilvános online szolgáltatásra vonatkozó technikai előírás itt elérhető. Minden támogatott pályázónak külön felhasználási szerződést szükséges kötnie az Országos Széchényi Könyvtárral a szolgáltatásra vonatkozóan. (A megállapodás letölthető elektronikus formában az EPA Irattárból http://epa.oszk.hu/html/irattar.html.)
  • Összevont lapszám beszámítása csak a havonta megjelenő sajtótermék esetében lehetséges, legfeljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri, vagy meghaladja az adott évi átlagos normál lapszám terjedelmének 160%-át.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2025. január 1. – 2025. június 30.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% Áfát (a nevezési díj összege 1.000.000 Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 10.000 Ft + 27% Áfa összegnél) – köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • szerzői tiszteletdíj/jogdíj (írói, illusztrátori, fotó),
  • fordítói tiszteletdíj/jogdíj,
  • lektorálási tiszteletdíj,
  • szerkesztői (rovatszerkesztő, főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) tiszteletdíj.

A fenti tiszteletdíj/ak, jogdíj/ak kifizetése lehet dologi (számlás) vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékokra is igényelhető támogatás.

  • Nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
  • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
  • kiadványszerkesztés, tördelés,
  • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • korrektúra,
  • nyomdaköltség (tényleges nyomdaköltség – nyomdaszámla),
  • online archiválás költségei.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül. 

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium további üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (ún. rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. 201101 altémához tartozó sajtótermék részletes bemutatását, nyilatkozatokat tartalmazó dokumentum (a dokumentum a linkre kattintva tölthető le),
  2. az utolsó megjelent lapszám címlapjának, impresszumot és tartalomjegyzéket tartalmazó oldalának, valamint 3 tetszőleges cikknek, vagy írásnak a nyomdakész, vagy szkennelt változata egyetlen pdf fájlba rendezve
  3. sajtótermék- kiadói és/vagy a sajtótermék kiadást elősegítő tevékenység, szakmai tevékenység igazolása (fent, a Pályázók körénél leírt módon),
  4. a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és/vagy jogelődjeinél történt lapbejegyzés másolata, illetve határon túli sajtótermék esetén az adott országban sajtótermék nyilvántartásra jogosult szerv által történt lapbejegyzés másolata és a pályázó, vagy közjegyző által hitelesített – magyar fordítása,
  5. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  6. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  7. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a sajtótermék online betétlap az online pályázati adatlap kitöltése során, az adatlap végén („BETÉTLAP”) jelenik meg és tölthető ki.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a pályázati dokumentumok (a pályázati adatlap és a feltöltendő mellékletek) hiánypótlására nincs lehetőség!

Az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázati kiírás nem ad lehetőséget hiánypótlásra, a hibás, hiányos pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasítható.

Az NKTK a hiányos vagy hibás pályázatokat tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

A sajtótermék:

  • huzamosabb ideje kiemelkedő kulturális értéket hoz létre,
  • kialakult, minőséget tükröző egyéni arculattal rendelkezik,
  • művészeti, kulturális, oktatási, társadalmi, tudományos és ismeretterjesztő tartalmat közöl,
  • költségvetésének realitása,
  • a határon túli magyar közösség számára alapvető kulturális közeget teremtA Kollégium döntésénél a minőségi szempontok érvényesítése mellett a támogatott projektek kiválasztása során a Kárpát-medence területének minél arányosabb területi lefedettségére törekszik, vizsgálja a pályázati cél helyszínénél a vidéki, határon túli és budapesti pályázók arányát.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a megjelentetett lapszámokat (lapszámonként 1 példányt postán beküldve),
  • szöveges szakmai beszámolót a pályázatban vállaltaknak megfelelően a tervezett lapszámok részletes szakmai-tartalmi megvalósulásáról (tervek és azok megvalósulásának összhangja, példányszám, célközönség elérése, esetleges arculatváltás megtörténte, az archivált lapszámok elektronikus elérhetősége stb.),
  • a megjelent lapszámok költségvetésének értékelését a sajtótermék-betétlap 10–16. sorainak megfelelően,
  • nyilatkozatot a remittenda sorsáról (visszagyűjtés, újra értékesítés, ingyenes szétosztás, egyéb),
  • a nyomtatott sajtótermék print változatának online-archiválásáról és ingyenes hozzáférhetővé tételéről benyújtott igazolást (online elérhetőséggel, link megadásával),
  • az Országos Széchényi Könyvtárral megkötött, mindkét fél által aláírt megállapodást, a tárgyévi sajtótermék digitálisan archivált anyagának (legkésőbb az adott lapszám megjelenését követő egy éven belül) eljuttatásáról az OSZK EPA archívuma felé, annak online elérhetővé tételéről,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • a Kedvezményezett nevére és címére, az igényelt és jóváhagyott kifizetési jogcímeknek megfelelően kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus úton előállított számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása, függetlenül a támogatás terhére elszámolandó összegtől (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a Kedvezményezett az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
  • szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogató hozzájárulásával a Kedvezményezett megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • pénzforgalmi számlanyitásra kötelezettek közötti 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

TOVÁBB AZ ADATLAP KITÖLTÉSHEZ >>

2. Internetes sajtótermékek megjelentetésének támogatására.

Kulturális szempontból értékes művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos és ismeretterjesztő területekhez kapcsolódó, online megjelentetett sajtótermékek megjelentetésének támogatására.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg:16 000 000 Ft

Igényelhető támogatás: 3 200 000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 201201/148

Pályázók köre:

  • Szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a sajtótermék- kiadási tevékenység és/vagy sajtótermék megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve. Az erre utaló bejegyzést magyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén – kivéve egyéni vállalkozó – az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz.
  • Egyéni vállalkozók, akik sajtótermék-kiadási tevékenységgel rendelkeznek, melyről az igazolást (hatósági bizonyítvány) fel kell tölteni a pályázathoz.

Pályázatot kizárólag a sajtótermék Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál és/vagy jogelődjeinél, illetve határon túli sajtótermék esetén az adott országban sajtótermék nyilvántartásra jogosult szerv által bejegyzett kiadója nyújthat be.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot nem állami fenntartású/tulajdonú felsőoktatási intézmény és annak alapítványa/i.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az a pályázó, aki egyéni vállalkozóként nyújtotta be a pályázatát (az adott pályázat keretein belül), nem módosíthatja a státuszát a megvalósítás ideje alatt és az elszámolás miatt magánszemélyre.

Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A Kollégium kizárólag új és saját tartalom megjelentetését támogatja (konzervtartalmak, átvett tartalmak, hírek újraközlése nem támogatott).
  • A nyomtatott lapok archiválására szolgáló internetes felületek és/vagy a nyomtatott sajtótermékek puszta internetes verziójaként érthető, a print terméktől jelentősen eltérő profillal, tartalomszolgáltatással nem rendelkező portálokat nem támogatjuk. Nyomtatott sajtótermék tartalmának online-megjelentetésére csak abban az esetben pályázhat, ha a lap az online változatban a print kiadástól jelentősen eltérő és változatos tartalmat szolgáltat. Az online-archiválás költségeit a nyomtatott sajtótermékek megjelentetési költségei között szükséges kimutatni.
  • A Kollégium csak azon online sajtótermékeket támogatja, amelyek a pályázat benyújtásakor már legalább egy éve élő honlappal rendelkeznek.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2025. január 1. – 2025. június 30.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% Áfát  ( a nevezési díj összege 1.000.000 Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 10.000 Ft + 27% Áfa összegnél) – köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • szerzői tiszteletdíj/jogdíj (írói, illusztrátori, fotó),
  • fordítói tiszteletdíj/jogdíj,
  • lektorálási tiszteletdíj,
  • szerkesztői (rovatszerkesztő, főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) tiszteletdíj.

A fenti tiszteletdíj/ak, jogdíj/ak kifizetése lehet dologi (számlás) vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékokra is igényelhető támogatás.

  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
  • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
  • korrektúra,
  • informatikai támogatás, programozás,
  • rendszergazdai szerkesztés (bonyolultabb portálszerkezetnél folyamatos kiadás),
  • publikáció-megjelentetés (szolgáltatás).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy:

  • a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül. 
  • Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium automatikusan elutasítja azokat a pályázatokat, amelyeknek az igényelt összege a  keretösszeg 20%-át meghaladják.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (ún. rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. sajtótermék kiadói és/vagy a sajtótermék kiadást elősegítő tevékenység, szakmai tevékenység igazolása (fent, a Pályázók körénél leírt módon),
  2. 201201 altémához tartozó sajtótermék részletes bemutatását, nyilatkozatokat tartalmazó dokumentum (a dokumentum a linkre kattintva tölthető le)
  3. a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és/vagy jogelődjeinél, illetve határon túli sajtótermék esetén az adott országban sajtótermék nyilvántartásra jogosult szerv által történt lapbejegyzés másolata és a pályázó vagy közjegyző által hitelesített – magyar fordítása,
  4. a honlap nyitóoldaláról és tetszőleges 3 rovatoldalról készült printek,
  5. sajtótermék hozzáférhető web-címe,
  6. a sajtótermék látogatottságának hiteles, forgalomfigyelő szoftver, vagy szervezet által készített, az egyedi látogatók számát az utolsó 12 hónapban jelző adatai,
  7. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  8. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  9. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a sajtótermék online betétlap az online pályázati adatlap kitöltése során, az adatlap végén („BETÉTLAP”) jelenik meg és tölthető ki.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a pályázati dokumentumok (a pályázati adatlap és a feltöltendő mellékletek) hiánypótlására nincs lehetőség!

Az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázati kiírás nem ad lehetőséget hiánypótlásra, a hibás, hiányos pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasítható.

Az NKTK a hiányos vagy hibás pályázatokat tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

Az internetes sajtótermék:

  • fontos kulturális értéket hoz létre,
  • kialakult, minőséget tükröző egyéni arculata van,
  • művészeti, kulturális, oktatási, társadalmi, tudományos és ismeretterjesztő tartalmakat közöl,
  • költségvetésének realitása,
  • a határon túli magyar közösség számára alapvető kulturális közeget teremt.

A Kollégium döntésénél a minőségi szempontok érvényesítése mellett a támogatott projektek kiválasztása során a Kárpát-medence területének minél arányosabb területi lefedettségére törekszik, vizsgálja a pályázati cél helyszínénél a vidéki, határon túli és budapesti pályázók arányát.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • szöveges szakmai beszámolót a pályázatban vállaltaknak megfelelően a tervezett online-tartalomszolgáltatás szakmai-tartalmi megvalósulásáról (tervek és azok megvalósulásának összhangja, célközönség elérése, esetleges arculatváltás megtörténte stb.),
  • az online-tartalomszolgáltatás értékelését a sajtótermék-betétlap 17–19. sorainak megfelelően (egyedi látogatók és látogatások számának alakulása a pályázati időszakban – a mért tényadatok bemutatása és elemzése),
  • a honlap nyitóoldaláról és tetszőleges 3 rovatoldalról készült printeket,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • a Kedvezményezett nevére és címére, az igényelt és jóváhagyott kifizetési jogcímeknek megfelelően kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus úton előállított számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása, függetlenül a támogatás terhére elszámolandó összegtől (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a Kedvezményezett az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
  • szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogató hozzájárulásával a Kedvezményezett megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • pénzforgalmi számlanyitásra kötelezettek közötti 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

TOVÁBB AZ ADATLAP KITÖLTÉSHEZ >>

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Pályázó a pályázat benyújtásával igazolja, hogy a pályázatban foglalt adatok, információk,
nyilatkozatok, dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek.

Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben a Támogatáskezelő tudomására jut, hogy a pályázatban szerepeltetett adatok – különös tekintettel a támogatási cél megvalósítására szolgáló meglévő, valamint folyamatban lévő, igényelt forrás – feltüntetése nem teljeskörű, a pályázat a bírálati szakaszban érvényteleníthető, a támogatási döntés visszavonható.

A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.) 2/A. § (2) bekezdése alapján a Nemzeti Kulturális Alap tisztségviselőinek, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti közeli hozzátartozóinak, továbbá bejegyzett élettársának pályázatát érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel, az NKAtv., valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról szóló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatói okiratban vagy az általános szerződési feltételekben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzéstűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

***

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét (ahol az Ávr. támogatási szerződést említ azon rendelkezéseket a támogatói okirattal létrejött támogatási jogviszonyra is alkalmazni kell):

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell – a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek ismertetését valamint az azokhoz kapcsolódó részletes költségtervet.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján, ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, és a pályázati kiírás nem ad lehetőséget hiánypótlásra, a pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. § alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben (támogatói okiratban) megfelelő biztosítékot kell kikötni.
  • a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét elérő biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 86. § (1) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 88. § (3) bekezdése alapján fel kell függeszteni a költségvetési támogatás folyósítását, ha a támogatási szerződés megkötését / támogatói okirat kiadását követően a kedvezményezett olyan nyilatkozatot tesz, vagy a támogatás folyósítója olyan körülményről szerez tudomást, amely a költségvetési támogatás visszavonását, a támogatási szerződés felmondását vagy az attól történő elállást, illetve a támogatói okirat visszavonását teheti szükségessé. A felfüggesztésről és annak okáról a kedvezményezettet haladéktalanul tájékoztatni kell.
  • a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra – ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik – legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
  • a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben/támogatói okiratban a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A Kedvezményezett a támogatást csak a támogatói okiratban meghatározott jogcímekre használhatja fel.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2024. október 28-án éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Nem szükséges postai úton beküldeni a regisztrációhoz szükséges, egyszerű másolatban kért dokumentumokat (pl. alapító okirat másolata). 

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

Az államháztartáson kívüli szervezeteknek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet),

  • amelyek 2022. előtt regisztráltak (2021-ben, vagy azt megelőző években), és
  • jelen pályázati felhívásra pályázatot kívánnak benyújtani,

legkésőbb a támogatói okirat kiadásáig az Ávr. 75. § (3), (3a), valamint (5) és (5a)bekezdésének értelmében meg kell újítaniuk a regisztrációjukat a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ” nevű dokumentumban foglaltak szerint.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 550-2895- ös számon kaphatnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a /támogatói okiratok kiadására, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatói okiratba ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő a Kedvezményezetteknek támogatói okiratot ad ki. A támogatói okirat kiadásának feltétele, hogy a Kedvezményezett a támogatói okirat kiadásához előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem adható ki támogatói okirat.

NKA Ismeretterejsztés és Környezetkultúra Kollégiuma


Technikai előírás a nyomtatott sajtótermék szerkesztőségeknek az OSZK archívumában (Elektronikus Periodika Adatbázis és Archívum) való megjelenés biztosítására

Az NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma által támogatott nyomtatott sajtótermékek Elektronikus Periodika Adatbázis és Archívumban (továbbiakban EPA) történő archiválásához és online elérhetővé tételével kapcsolatban a következő kritériumokat fogalmazzuk meg.

Minden támogatott pályázónak külön felhasználási szerződést szükséges kötnie az Országos Széchényi Könyvtárral a szolgáltatásra vonatkozóan. (A megállapodás letölthető elektronikus formában az EPA Irattárból http://epa.oszk.hu/html/irattar.html.)

Az EPÁ-ban való hosszú távú megőrzés érdekében a kiadványokat PDF formátumban kérjük elmenteni. A kiadvány tartalmazza az adott kiadvány összes cikkét, a címoldalakat és a borítót valamint a tartalomjegyzéket.

A PDF mentés beállításainál olyan értékeket kell megadni, amelyekkel biztosítják, hogy az állomány teljes tartalma megőrzésre kerül, a beágyazott képek is veszteségmentes tömörítéssel ágyazódnak a PDF-be. (Karakterkészletek mentése, a PDF dokumentum ne legyen VÉDETT, azaz további szerkesztésre – pl. cikkekre szeletelésre, metaadatok beírására – alkalmas legyen.)

A PDF „Dokumentum tulajdonságai” (Acrobatban Ctrl-D) mezőben kérjük könyvtári szabvány szerint kitölteni a Cím mezőt a következő módon: Pl. Kiadvány címe – 1. évf. 1. sz. (2021. január)

A sajtótermék elektronikus változatát, kérjük a print változat utolsó lapszámának megjelenését követő egy éven belül beszolgáltatni.

A kiadvány beszolgáltatásának módjai:

  1. Feltöltés űrlap segítségével: http://epa.oszk.hu/html/kapcsolat/#feltoltes
  2. OSZK FileSender szolgáltatása (meghívó kell hozzá, kérés esetén küldünk)
  3. Anonymus FTP-vel az ftp://mek.oszk.hu/pub/incoming/ területre (utána kérjük, szíveskedjen értesítést küldeni az epa-info@mek.oszk.hu címre).
  4. E-mail-ben az epa-update@mek.oszk.hu címen keresztül.

Bármilyen felmerülő kérdés esetén kérjük, keressék kollégáinkat a következő címen:

epa-info@mek.oszk.hu