Képzőművészeti ösztöndíj támogatására a Római Magyar Akadémia (Collegium Hungaricum Róma) közreműködésével


A Kulturáért és Innovációért Felelős Miniszter kultúráért felelős feladatkörében a Római Iskola hagyományának fenntartása érdekében a Római Magyar Akadémia képzőművészeti ösztöndíjra a miniszteri keret terhére pályázati felhívást tesz közzé.

Pályázati cél: A magyar képzőművészek számára Rómában lehetőséget biztosítani a szakmai tájékozódásra, a galériák, gyűjtemények és múzeumok megismerésére, szakmai kapcsolatok teremtésére, annak érdekében, hogy Róma és az itáliai kultúra nyújtotta inspiráció elősegítse az ösztöndíjas művészetének tovább gazdagodását.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy támogatott pályázat esetén: a pályázatkiíró a támogatottak számára forintban folyósítja a támogatási összeget, a Támogatói Okirat alapján.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy egy pályázó:

  • csak egy pályázatot nyújthat be;
  • kizárólag csak egy alkotói támogatásban részesülhet, így a pályázatban megjelölt megvalósítási időszak el kell, hogy különüljön a korábbi – az NKA bármely kollégiuma által – támogatott pályázatban/Támogatási szerződésben/ Támogatói okiratban szereplő megvalósítási időszaktól, erről a pályázónak hitelt érdemlően nyilatkoznia szükséges.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy pénzügyi lebonyolítót kizárólag határon túli, magyarországi bankszámlaszámmal NEM RENDELKEZŐ pályázók vehetnek igénybe.

A pénzügyi lebonyolító feladata a támogatási összeg átutalásának technikai lebonyolítása, más szerepkört nem tölthet be. Amennyiben a fenti feltételek nem teljesülnek (határon túli, magyarországi bankszámlaszámmal nem rendelkező pályázó) pénzügyi lebonyolító igénybevétele nem engedélyezett.

Pénzügyi lebonyolító kizárólag magyarországi székhellyel rendelkező, önállóan gazdálkodó jogi személy lehet. Egyéni vállalkozó nem. Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az NKA portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 8.000.000 Ft a miniszteri keretből.

Igényelhető támogatás: 1.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 449102/89

Pályázók köre: hivatásos festőművészek, grafikusművészek, szobrászművészek és intermédia művészek, mint magánszemélyek. Pályázni csak egyedül lehet, alkotócsoportban nem.

Jelen támogatásban évente maximum 8 fő részesülhet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot, és nem ítélhető meg támogatás azon alkotónak aki:

  • korábbi években jelen típusú konstrukcióban támogatásban részesült,
  • felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban áll (kivétel a költségtérítéses DLA-képzésben résztvevők),
  • központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban/alkotói támogatásban (pl.: Derkovits Gyula-, illetve Pécsi József-, Kozma Lajos-, Moholy-Nagy László-ösztöndíj, valamint az NKA alkotói támogatása, illetve az NKA más ösztöndíj jellegű támogatási formái is ide tartoznak) részesül a támogatási időszak alatt,
  • nem a „Pályázók körében” nevesített művészeti ágak képviselői közé tartozik (pl.iparművészek, fotóművészek, restaurátorművészek nem pályázhatnak).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a támogatott, aki a 449102 altémában 2019. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő  – a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó – teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást. (A benyújtott módosításoktól és az érvényben lévő elszámolási határidőtől függetlenül.)

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2023. szeptember 1. – 2024. augusztus 31.

A pályázható időtartam 30 nap, amelyet a Pályázónak a pályázati adatlap 6.1. és 6.2. pontjában kell megjelölnie. Ettől eltérő időtartam a pályázat során nem jelölhető meg. A támogatott időtartam több részletben való eltöltésére nincs mód, ebben az esetben a pályázható időszakban igénybe nem vett támogatás érvényét veszti.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Miniszteri támogatások/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

  • alkotói támogatás

A jogcímet a pályázati adatlap költségkalkulációjában a 4. pont 4.1.1. személyi jellegű költségek sorában kell feltüntetni, az összeg járulékokat nem tartalmazhat.

A pályázó ebben az altémában csak alkotói támogatásra pályázhat, a Kollégium ettől eltérő jogcímre nem ítél meg támogatást.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázati munkaterv, mely a művészi koncepció kifejtését tartalmazza (amelyet a pályázó a pályázat elnyerésével kíván megvalósítani, maximum 1 oldal terjedelemben, magyar és olasz nyelven),
  2. a pályázó eddigi szakmai munkásságát bemutató katalógus, portfólió, dia, fotók,
  3. idegennyelvtudást igazoló bizonyítvány másolata (nem kötelező melléklet, de értékelésnél előnyt jelenthet),
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/ Miniszteri támogatások/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  1. pályázati munkaterv, mely a művészi koncepció kifejtését tartalmazza (amelyet a pályázó a pályázat elnyerésével kíván megvalósítani, maximum 1 oldal terjedelemben, magyar és olasz nyelven),
  2. a pályázó eddigi szakmai munkásságát bemutató katalógus, portfólió, dia, fotók,
  3. idegennyelvtudást igazoló bizonyítvány másolata (nem kötelező melléklet, de értékelésnél előnyt jelenthet),
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Miniszteri támogatások/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Miniszteri támogatások/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • pályázó szakmai alkalmassága (eddigi művészi tevékenysége),
  • munkatervének kvalitása,
  • előnyt jelent az idegennyelvtudás.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

A pályázati program megvalósulásáról szóló maximum 3 oldal terjedelmű szöveges összefoglalót, amely tartalmazza:

  • a pályázati program megvalósításáról szóló leírást (30 napos tartózkodás ütemterve, meglátogatott kulturális helyek, kialakított szakmai kapcsolatok ismertetése stb.),
  • igazolást a Római Magyar Akadémián eltöltött 30 éjszakás szállás igénybevételéről.

A támogatott köteles részt venni az Ösztöndíjasok Tárlatán a római tartózkodás után készült, római inspirációkat feldolgozó művel, vagy művekkel.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • Lebonyolító igénybevétele nélküli pályázat esetében:

a támogatott által feltöltött nyilatkozatot arról, hogy az alkotói támogatást mely adóévek személyi jövedelemadó bevallásaiban szerepelteti.

  • Lebonyolítóval rendelkező pályázat esetében:

a támogatott által feltöltött nyilatkozatot arról, hogy az alkotói támogatást, mely adóévek személyi jövedelemadó bevallásaiban szerepelteti, továbbá feltöltve azokat a pénzügyi bizonylatokat, amelyek igazolják, hogy a Lebonyolító a Támogatott részére átadta a támogatási összeget.

TOVÁBB AZ ADATLAP KITÖLTÉSHEZ >>

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Pályázó a pályázat benyújtásával igazolja, hogy a pályázatban foglalt adatok, információk,
nyilatkozatok, dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek.

Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben a Támogatáskezelő tudomására jut, hogy a pályázatban szerepeltetett adatok – különös tekintettel a támogatási cél megvalósítására szolgáló meglévő, valamint folyamatban lévő, igényelt forrás – feltüntetése nem teljeskörű, a pályázat a bírálati szakaszban érvényteleníthető, a támogatási döntés visszavonható.

A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.) 2/A. § (2) bekezdése alapján a Nemzeti Kulturális Alap tisztségviselőinek, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti közeli hozzátartozóinak, továbbá bejegyzett élettársának pályázatát érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon is közzétesszük.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel, az NKAtv., valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról szóló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben/támogatói okiratban vagy az általános szerződési feltételekben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzéstűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

***

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét (ahol az Ávr. támogatási szerződést említ azon rendelkezéseket a támogatói okirattal létrejött támogatási jogviszonyra is alkalmazni kell):

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell – a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek ismertetését valamint az azokhoz kapcsolódó részletes költségtervet.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján, ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. § alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
  • a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét elérő biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 86. § (1) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 88. § (3) bekezdése alapján fel kell függeszteni a költségvetési támogatás folyósítását, ha a támogatási szerződés megkötését / támogatói okirat kiadását követően a kedvezményezett olyan nyilatkozatot tesz, vagy a támogatás folyósítója olyan körülményről szerez tudomást, amely a költségvetési támogatás visszavonását, a támogatási szerződés felmondását vagy az attól történő elállást, illetve a támogatói okirat visszavonását teheti szükségessé. A felfüggesztésről és annak okáról a kedvezményezettet haladéktalanul tájékoztatni kell.
  • a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra – ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik – legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
  • a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben/támogatói okiratban a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatói okiratban meghatározott jogcímekre használhatja fel.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2023. február 28-án éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Nem szükséges postai úton beküldeni a regisztrációhoz szükséges, egyszerű másolatban kért dokumentumokat (pl. alapító okirat másolata). 

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a támogatási szerződés megkötéséig/támogatói okirat kiadásáig ellenőrizzék a Felhasználói fiókjukban, a regisztrációs dokumentumok között a feltöltött személyi azonosító okmányuk érvényességét (személyi igazolvány, útlevél). Lejárt személyi okmányok esetén szerződés nem köthető/okirat nem adható ki, ez esetben érvényes dokumentum feltöltése szükséges a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ” nevű dokumentumban foglaltak szerint.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 550-2894-es, (36-1) 550-2803-as számokon kaphatnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére/támogatói okiratok kiadására, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe/támogatói okiratba ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottakkal támogatási szerződést köt/támogatói okiratot ad ki. A támogatási szerződés megkötésének/támogatói okirat kiadásának feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez/támogatói okirat kiadásához előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés/ nem adható ki támogatói okirat.

Csák János

kultúráért és innovációért felelős miniszter