„REFORMÁCIÓ 500 – A MEGÚJULÁS LENDÜLETE” ALKOTÓI TÁMOGATÁS KÖZTÉRI INSTALLÁCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA


„REFORMÁCIÓ 500 – A MEGÚJULÁS LENDÜLETE” ALKOTÓI TÁMOGATÁS KÖZTÉRI INSTALLÁCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA

Az Emberi Erőforrások Minisztere a Reformáció 500 éves jubileumának méltó megünneplése céljából köztéri installáció megalkotására meghívásos ösztöndíj pályázatot tesz közzé, melynek forrását a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri kerete biztosítja.

Pályázati cél: Alkotói támogatás a Reformáció 500 éves jubileumának méltó megemlékezése céljából, köztéri installáció létrehozására.

Az ideiglenes köztéri installáció alapvető funkciója, hogy közérthető módon ráirányítsa a figyelmet az évfordulóra, valamint a Reformáció Emlékévére, megjelenítse és jól érzékelhetően láttassa az évforduló mögött álló egyházi és emberi közösséget. Önmagában is művészeti élményt és értéket jelentő műalkotással járuljon hozzá Budapest közterének vonzó, visszatérésre is sarkalló, a nyilvános tér lehetőségeit innovatív módon kihasználó attrakciót biztosítva, az idő múlásához érzékenyen viszonyulva, a megszólított közönséget aktív módon bevonva és az élmény részesévé téve.

Kiemelt cél, hogy a pályamunka többsíkú mondanivalót hordozzon a történeti jelentőségű évforduló, az egyházi közösség, illetve a művészi tartalom és kifejezésmód iránt érdeklődők számára. Az installáció alkalmas legyen arra, hogy közösségi rendezvények helyszíneként (háttereként) szolgáljon, illetve hogy különféle médiafelületeken képviselje az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvénysorozatot, valamint a mögötte álló szervezeteket.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A jelen pályázatban benyújtott alkotói tervről prezentációt kell készíteni és a pályázat benyújtását követően azt bemutatni, mellyel kapcsolatban nyilatkozatot (ld. 1. sz. melléklet) kell csatolnia a pályázathoz.
  • A döntés során kiemelt támogatásban részesített alkotói terv megvalósítására újabb pályázati felhíváson keresztül kerül sor. A támogatott alkotó az installáció megvalósításában résztvevő szervezettel köteles együttműködni.
  • A kivitelezési költségbecslésben meghatározott produkciós és anyagköltség nem lépheti túl a nettó 10.000.000 Ft-ot. Minden ezt meghaladó, a kivitelezéssel járó költség a megvalósítás során a támogatott pályázót terheli.
  • A pályázónak a leadott tervet a bíráló bizottság előtt a pályázat benyújtását követő 10 napon belül prezentálnia kell. A prezentáció időtartama 10-15 perc, nyelve magyar. A pályázói prezentáció nélkül a pályázat nem tekinthető érvényesnek. A pályázó bemutathatja munkáját személyesen vagy az erre a célra felkért személy segítségével, de a prezentációnál jelen kell lennie és válaszolnia kell a bíráló bizottság által esetlegesen feltett kérdésekre. A prezentáció pontos időpontjáról és helyszínéről a pályázat benyújtását követően elektronikus úton értesítést küldünk.

Installáció helyszíne: Az installáció helyszíne várhatóan: 1085 Budapest, Baross utca 2. szám előtti járdaszakasz. Installáció tervezett maximális mérete: 5 m x 5 m (25 m2).

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 1.800.000 Ft a miniszteri keretből.

Igényelhető támogatás: minimum 200.000 Ft, maximum 1.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 449102/74

Pályázatra az alábbi magánszemélyek kapnak meghívást:

  1. Baróthy Anna (8404673098)
  2. Bodóczky Antal (8394783066)
  3. Pongor Soma (8432913618)
  4. Pozsár Péter (8403963475)
  5. Szabó Levente (8397263055)

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. július 20.–2016. augusztus 22.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft + 27% áfa, azaz 6.350 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Miniszteri pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kiíró nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

  • alkotói támogatás.

A jogcímet a pályázati adatlap költségkalkulációjában a 4. pont 4.1.1. személyi jellegű költségek sorában kell feltüntetni, az összeg járulékokat nem tartalmazhat.

Alkotói támogatáson kívül más jogcímre támogatás nem igényelhető.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. művész szakmai önéletrajza (maximum 1 oldal terjedelemben),
  2. művész referenciaanyaga (az utolsó évek munkáiból, minimum 5-5 alkotás fotója 500 Kb–1 Mb méretben),
  3. köztéri installáció koncepciója, vázlata/terve,: min. M=1:5 makettről legalább 4 nézetből készült min. 500 Kb–1 Mb méretű fotók, amelyek közül egy nézeten az alkotás főbb méretei egyértelműen feltüntetésre kerülnek (installáció méretei, befoglaló méretek),
  4. köztéri installáció tervezett anyagának, technikájának pontos leírása,
  5. köztéri installáció kivitelezésének költségbecslése (a nettó 10 millió Ft-ot nem haladhatja meg),
  6. nyilatkozat,
  7. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.  A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Miniszteri pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Miniszteri pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Miniszteri pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • pályázó szakmai alkalmassága (eddigi művészi tevékenysége),
  • Reformáció Éve szimbolikus jelentőségének való megfelelőség,
  • munkaterv/látványterv kidolgozottsága, megvalósíthatósága,
  • tervezett köztéri installáció művészi színvonala, innovatív jellege.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be. Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

A pályázati program megvalósulásáról szóló maximum 3 oldal terjedelmű szöveges összefoglalót, amely tartalmazza a pályázati program megvalósításáról szóló leírást.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

Lebonyolítói igénybevétele nélküli pályázat esetében:

  • a támogatott által feltöltött nyilatkozatot arról, hogy az alkotói támogatást mely adóévek személyi jövedelemadó bevallásaiban szerepelteti.

Lebonyolítóval rendelkező pályázat esetében:

  • a támogatott által feltöltött nyilatkozatot arról, hogy az alkotói támogatást, mely adóévek személyi jövedelemadó bevallásaiban szerepelteti, továbbá feltöltve azokat a pénzügyi bizonylatokat, amelyek igazolják, hogy a Lebonyolító a Támogatott részére átadta a támogatási összeget.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:
Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az államháztartásról szóló törvény (Áht.) 54. §-a, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet (Ávr.) 100. §-a tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Igazgatóság az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény (NKAtv.) 9. § (8) bekezdése, az Áht. 54/A-C. §-a, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Infotv.) 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét 

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
    a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.

Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.

  • 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.

Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Igazgatóságnak bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Miniszteri pályázatok menüpontjában szereplő Reformáció – 500/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Miniszteri pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2016. július 27-én, éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4371-es, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében a hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

Miniszter úr által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

 Balog Zoltán s. k.,
az emberi erőforrások minisztere