A MOZGÓKÉP SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A MOZGÓKÉP SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Nyomtatható verzió

A MOZGÓKÉP SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Mozgókép szakmai Kollégium pályázatot hirdet 2007. II. félévében az alábbi célok megvalósítására vissza nem térítendő támogatás formájában.

A pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA honlapján lehet.
A pályázatok ilyen módon történő elkészítése a www.nka.hu portál „Pályáztatás” cím alatt található „Pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet.

Pályázni az alábbi témakörökre lehet:

1. Filmes rendezvényekre

Altéma kódszáma: 1008

Támogatásban részesülhetnek a 2007. október 1-jétől 2008. március 1-jéig lebonyolításra kerülő – a filmművészeti értékek népszerűsítését és terjesztését szolgáló – országos, regionális, és határon túli magyar rendezvények (filmhét, fesztivál, szemle, bemutató stb.) szervezői. A pályázathoz csatolni kell a – pályázó nevére szóló – Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatóság által kiadott regisztrációs igazolás másolatát. (A Kollégium tervezi még a 2008. január 1.–december 31-ig lebonyolításra kerülő filmes rendezvények támogatását.)
A pályázat elbírálása során előnyt élveznek:

  • a többéves hagyományokkal bíró rendezvények,
  • a település /város, kistérség/ életében jelentős művészeti rendezvénysorozat filmes rendezvényei,
  • a kortárs hazai filmművészet alkotásait bemutató rendezvények,
  • a nemzeti filmhetek,
  • az ismeretterjesztő- és dokumentumfilm-sorozatok,
  • azok a pályázók, akik jelentős külső vagy saját forrást tudnak biztosítani,
  • a nagyszámú, jelentős filmművészeti értékek népszerűsítését és terjesztését szolgáló, megalapozott és kidolgozott koncepcióval bíró rendezvények.

Pályázni lehet:

  • tiszteletdíjra, és annak járulékaira,
  • terembérletre,
  • film- és technikai eszközbérlésre,
  • utazási költségre,
  • szállásköltségre,
  • szállítási költségre,
  • nyomdaköltségre,
  • reklám- és propagandaköltségre.

Annak a pályázónak, aki 2007-ben az NKA-tól rendezvényre támogatást kapott, a pályázathoz csatolnia kell a támogatott rendezvény szakmai értékelését, különös tekintettel a résztvevők számára és a sajtóvisszhangjára.
Reprezentációs költségekre támogatás nem igényelhető.
A megpályázható keret összesen: 20 millió Ft

2. Játékfilmterv(ek) gyártás-előkészítésére és gyártására

Altéma kódszáma: 1061

A támogatásra azoknak a filmeknek előállítói pályázhatnak, amelyeknek forgatókönyvei az NKA Mozgókép Szakmai Kollégiumának 2007. I. félévi pályázatán alkotói támogatásban részesültek, és  2007.szeptember 12-ig az NKA Igazgatóságára beérkeztek.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a szinopszist,
  • a rendezői elképzelést,
  • az alkotók szakmai életrajzát,
  • a tervezett film részletes költségvetését, előkészítési költségvetését, azon belül jogcímenként feltüntetve az NKA-tól igényelt támogatás összegét,
  • finanszírozási tervet,
  • gyártási ütemtervet,
  • ha a pályázó az eredetileg leadott forgatókönyvet jelentősen megváltoztatta, akkor az új forgatókönyv 4 példányát,
  • a pályázó nevére szóló – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatóság által kiadott – regisztrációs igazolás másolatát.

Pályázni lehet:

  • tiszteletdíjra,
  • fordításra,
  • utazási költségre,
  • szállítási költségre,
  • nyersanyagköltségre,
  • laborköltségre,
  • technikai eszközök bérleti díjára,
  • díszletépítésre,
  • forgatási költségekre.

A kollégium a színvonal alapján legjobbnak tartott filmterv(ek)nek ítéli oda a támogatást, a gyártás-előkészítésére és a gyártás beindítására, abban az esetben, ha a film elkészítésének egyéb feltételeit biztosítottnak látja.

Ehhez az altémához benyújtott pályázati adatlap, csak betétlappal és mellékletekkel együtt érvényes!

3. Animációs filmek gyártására

Altéma kódszáma: 1073

A támogatásra azoknak a filmeknek előállítói pályázhatnak, akik sikeresen szerepeltek az NKA Mozgókép Szakmai Kollégiumának 2007. I. félévi képes forgatókönyv pályázatán és a kész forgatókönyveket 2007. szeptember 12-ig bírálatra leadták.

A pályázathoz csatolni kell:

  • a rendező szakmai önéletrajzát,
  • a tervezett film részletes költségvetését, azon belül jogcímenként feltüntetve az NKA-tól igényelt támogatás összegét,
  • a finanszírozási tervet,
  • a gyártási ütemtervet,
  • és az esetleges jogi nyilatkozatokat,
  • a pályázó nevére szóló – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatóság által kiadott – regisztrációs igazolás másolatát.

Pályázni lehet:

  • a technikai háttér költségére,
  • tiszteletdíjra,
  • számítógép-használati díjra

Ehhez az altémához benyújtott pályázati adatlap, csak betétlappal és mellékletekkel együtt érvényes!

4. Meghívásos pályázat a Színház- és Filmművészeti Egyetem támogatására

Altéma kódszáma: 1062

A kollégium meghívja a Színház és Filmművészeti Egyetemet a Film és Televízió Tanszékén készülő vizsgafilmek támogatására. Az osztályvezető tanárok javaslatai alapján az egyetem által kijelölt belső bizottság dönti el, hogy a szükséges dokumentációk (szinopszis, forgatókönyv, megvalósítási elképzelés, költségvetés) benyújtásával kik pályázhatnak.

Pályázni lehet:

  • a forgatócsoport, stáb, színészek, statiszták tiszteletdíjára, és annak járulékaira,
  • díszletépítésre, szcenikai költségekre, berendezések / kellékek költségeire,
  • hang és világosítás költségeire,
  • szállítási költségre,
  • utazási költségre,
  • műterem és helyszínbérlet költségére,
  • technikai eszközbérlésre,
  • nyersanyag és laborköltségre.

Elszámolás: 2008. szeptember 30. Az elszámoláshoz mellékelni kell a kész filmek, illetve vizsgamunkák egy kópiáját DVD-n.

A megpályázható támogatás összesen: 12 millió Ft

5. Meghívásos pályázat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció Tanszéke végzős animáció és videó szakos hallgatói diplomafilmjeinek támogatására

Altéma kódszáma: 1062

A kollégium meghívja a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció Tanszéke végzős animáció és videó szakos hallgatóit diplomafilmjük elkészítésének támogatására.

Az animáció szakos hallgatók pályázhatnak:

  • anyagköltségre,
  • számítógép bérleti díjra,
  • operatőri tiszteletdíjra, annak járulékaira.

A videó szakos hallgatók pályázhatnak:

  • forgatási munkára,
  • kamerabérlésre,
  • utómunka költségekre.
  • a pályázat elbírálásához csatolni kell:
  • a diplomafilm forgatókönyvét,
  • a konzulens tanár véleményét.

A pályázat pénzügyi lebonyolítójaként csak az Animációs Diplomafilm Megvalósításáért Alapítvány kérhető fel.
Elszámolás 2008. szeptember 30. Az elszámoláshoz mellékelni kell a kész filmek, illetve vizsgamunkák egy kópiáját DVD-n.

A tervezett felosztható összeg: 10 millió Ft.

Pályázni csak a 2007. évre érvényes adatlapon lehet!

A pályázat 2007. december 13-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Mozgókép Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!